ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

"A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

Hűséges barátunk "Nelli"

Egy külvárosi uszkár élete

Első rész


 
 1987-ben kezdődött a történet, egy szép napsütéses tavaszi vasárnapon. Budán ezen a napon kutyavásár volt, gondoltuk elmegyünk megnézni, mivel az egész család nagyon szerette a kutyákat. Nem vásárlási szándékkal indultunk, igaz a gyerekek nagyon szerettek volna egy kiskutyát. Mi tudtuk, hogy anyagi helyzetünk miatt szó sem lehet vásárlásról, megnézzük milyen kutyák vannak, gyönyörködünk bennük, s reménykedünk talán egyszer nekünk is lesz. Természetesen ezt nem mondtuk nekik de nem is lelkesítettük őket, hogy kiskutyával térünk haza.
 A vásáron minden fajta, szebbnél szebb kutyákat, kiskutyákat láttunk, kicsi és nagy méretűeket egyaránt. A gyerekek felszabadultan, örömmel szaladgáltak egyik kocsitól a másikig; - ez nagyon tetszik nekem, olyan szép  - ezt megvesszük? - vegyük meg, ez olyan aranyos. Sajnos az árukat is elkérték az aranyos, szép kiskutyáknak! Látva a gyerekeken, hogy mennyire szeretnének kiskutyát, (utólag már bevallhatom én is szívesen elfogadtam volna egy kis szőrgombócot!) más szemmel kezdtük nézegetni a kiskutyákat. Tudtuk ha veszünk, biztos nem udvaron fogjuk tartani ezért kisméretű kell. A gyerekek miatt olyan természetűnek kell lennie akivel lehet játszani, nem agresszív, és persze szép legyen. Nem utolsó sorban az árra is kellett figyelni. Az elvárásainknak megfelelő apróságot nem találtuk. Feladtuk a keresést indultunk kifelé, ekkor szembejött velünk egy lány, karján két gyönyörű fekete, göndörszőrű aprósággal. Megkérdeztük, hogy milyen fajta, mekkora lesz nagykorában és mennyi az ára. Középuszkár, 29 cm lesz felnőttnek, az ára 7.000.-Ft - volt a válasz. Tetszett az egész családnak, sajnos nem volt nálunk csak 4.000.-Ft. Hiába volt szép, pont olyan amilyet elképzeltünk az ára sok volt, ezért tovább mentünk. Az autóig jutottunk mikor mindkét csemeténk sírni kezdett, hogy azt a kiskutyát miért nem vettük meg? Nekünk is nagyon megtetszett, gondoltuk annyit megér, hogy visszamenjünk és megkérdezzük részletfizetéssel meg lehet-e venni? Megkerestük a lányt és részletre megvettük Fekete Phinocció Elza nevű első kiskutyánkat, akinek  a neve"Nelli" lett. 

 Nagyon fáradtan de nagy örömmel hazaértünk. Mivel nem volt szándékunkba kiskutyát vásárolni, ezért semmilyen előkészületet nem tettünk a fogadására. Gyorsan kerestem edényeket, amiből ihat és ehet. Megkínáltuk vízzel, ennivalóval, jóllakottan érezve, hogy biztonságos helyre került, ő is elfáradtan elaludt. Késő délután meg akartam fürdetni, hogy biztosan tiszta legyen, ha már a lakásban tartózkodik. A családunkba még senkinek nem volt szobakutyája, akivel egy fedél alatt él. Tehát tapasztalatom sem volt, hogyan kell egy fajtiszta kiskutyával bánni, mit ehet, hogyan kell szobatisztaságra nevelni, ápolni, etetni de idővel megtanultam. Az első fürdésnél nagyon meglepődtünk, hogy milyen nyugodtan viselkedik. Mikor megtörültem majdnem szárazra, befektettem az ágyba és betakartam nehogy megfázzon. Nem rúgta le magáról a takarót, nyugodtan feküdt és várta, hogy megszáradjon. Körbe álltuk, beszéltünk hozzá, cirógattuk dédelgettük. Egy idő után fáradtan ismét elaludt, persze a helyemen. Mikor felébredt, már száraz volt, kint sem volt olyan hideg ezért kivittük, hogy elvégezze a dolgát, amit megis tett. Megdicsértük mert nagyon ügyes volt. Teltek a napok, egyre nagyobb és értelmesebb lett. Már kikéredszkedett az udvarra, tudott ülni, feküdni, pacsit adott, hallgatott a nevére. Pórázon sétáltattuk, persze csak udvaron belül, még utcára nem mehetett. Sokmindenre megtanítottuk és sok dolgot saját maga talált ki, hogy hogyan érje el a célját. Okos, hűséges, tanulékony barátunk lett. 

Nellike először megkapta az összes oltást amire egy kiskutyának szüksége van, ahhoz hogy egészséges kiskutya és felnőtt kutyus legyen, kitudjuk vinni az utcára sétálni. Az egész családot nagyon szerette, de mindenkit másképp. A férjemet távolságtartóan, s kicsit féltékeny volt rá miattam, a lányomat ritkán látta, mert akkor lett kamasz és mint általában a kamasz lányok magukkal voltak elfoglalva, de azért ha otthon volt, szeretettel bújt hozzá és örült neki, a fiamat játszótársként imádta, Ő játszott vele a legtöbbet, én a munkámat mindíg otthon végeztem ezáltal sok időt töltöttünk együtt, szinte a nap 24 óráját. Beszélgettünk, tanítottam, vittem magammal ahová csak tudtam. Egy szoros érzelmi kötődés alakult ki kettőnk között, Én lettem a falkavezér a szemében; az érzelem kölcsönös volt. Mindenkinek szótfogadott, mindenkit szeretet, sőt még a nagymamámat is aki külön lakásban de egy udvarban lakott velünk. Vele kapcsolatosan is van egy pár emlékem. A történeteket, emlékekeket nem tudom időrendi sorrendbe leírni, olyan régen volt 1987!  Ezért nem dátumozom, azt írom le ami eszembe jut, de nem garantált, hogy előbb történt amit elsőnek írok vagy később amit középen írok. Megpróbálom behatárolni a történtek időpontját, de lehet hogy később jut eszembe ami régebben történt. Ezért elnézést kérek, remélem mindenki megérti, hogy 23 év történteire nehéz naprakész információt, emléket, eseményt tárolni fejben és szívben egyaránt.   

KÖLYÖKKORI EMLÉKEK:

Mint általában minden kiskutya a mi Nellikénk is összerágott mindent. Papucsokat, cipőket amit talált. Megpróbáltunk minden rághatót eltenni előle, de voltak gyerekeink, egy négytagú családban óhatatlan, hogy minden a helyén maradjon. Ami rághatót talált azt rögtön észrevette, így sok összerágott papucsot kellett kidobnunk. Egyszer el kellett mennem valahova, nem vihettem magammal. Nyitvahagytam neki a teraszajtót, hogy tudjon közlekedni lakás és udvar között, elköszöntünk egymástól. Egy-két óra múlva mentem haza, első látásra nem tünt fel semmi. Később észrevettem, hogy a nemrég vásárolt barna színű csizmám egyik szára megvan rágva. Nem bántottam, hiszen én voltam a hibás. Nagyon sajnáltam, hogy nem tettem el a szekrénybe! Férjem felajánlotta, hogy neki van egy cipész ismerőse majd Ő elviszi, ugyan egy kicsit rövidebb lesz a szára. Mikor kész lett, akkor lepődtem meg igazán a barna csizmám zöld cérnával lett megvarva. Utólag kiderült a cipész szinvak volt!
Egy másik alkalommal is el kellett mennem, akkor jól körülnéztem, hogy mit hagyok elől amit megrághat. Nem találtam semmit, nyugodtan útnak indultam. Hazaérve nagy meglepetés ért! Az egész konyhaszekrényből a cukor, liszt, só, pirospaprika, bors, rizs, száraztészták szerteszét szórva, összerágva hevertek a kövön. Akkor egy kicsit "erélyesebb" hangsúllyal mondtam neki, hogy NEM SZABAD ilyet csinálni. Ő azzal a csodálatos fekete szemével bűnbánóan nézett rám, mintha azt mondta volna sokáig hagytál egyedül, unatkoztam és hiányoztál. Nem tudtam haragudni rá. Nekiláttam a takarításnak!

AZ ELSŐ NYÍRÁS


A koromfekete gyönyörű göndör szőrzete egy éves korára nagyon megnőtt, kezelhetetlenné vált. Akkor még kevés kutyakozmetikus volt, nehezen találtunk olyat aki házhoz jön. Nem akartuk az első ilyen alkalmat még azzal is fokozni, hogy idegen helyre visszük. Megérkezett a kozmetikus, minket kiküldött, nem jó hatással vagyunk a kutyára ha nézzük vagy ott vagyunk mert akkor Ő nem tud dolgozni rendesen. Mi türelmetlenül vártunk és izgultunk, hogy milyen lesz a mi csodálatos, dús bundájú kiskutyánk. Végre nyílt az ajtó, döbbenten néztünk egymásra meg a kutyára. Uszkárra nem hasonlított az biztos, semmi formája nem volt a szőrének. Az orra hegyes, hosszú volt a testén a szőr mindenhol rövid még a fején is alig hosszabb. Nagyot csalódtunk, azzal vígasztaltuk magunkat, hogy nemsokára újra megnő a szőre, csak akkor biztos nem ez a kozmetikus fogja levágni. Keresnünk kell egy másikat aki szép formás uszkárrá varázsolja. Természetesen megdicsértük Nellit, hogy milyen szép lett, mikor kijött az ajtón várta a hatást, nagyon hiú volt magára. A házhoz járó kozmetikust kifizettük, és a soha viszont nem látásra, útjára bocsátottuk.

KIRÁNDULÁSOK

Mindenhova együtt mentünk Nellikével, igyekeztünk olyan helyeket választani ahova kutyát is lehetett vinni. Ilyenek voltak a kirándulások, hegyekre, tisztásokra. Egy túra alkalmával, már nem emlékszem a hegy nevére csak arra, hogy nagyon meredek hosszú hegyoldal volt. Mi szépen bandukoltunk felfelé, mikor észrevettük, kiskutyánkat nem látjuk sehol. Kiabáltuk a Nevét, keresgéltük; - semmi. -  Egyszercsak látjuk, hogy a hegytetőről rohan lefelé hozzánk. Míg mi csak a hegy lábánál jártunk, Ő már felment a tetejére s vissza is jött. Utána ismét velünk együtt fel és vissza. Mondanom sem kell, hogy este nem kellett ringatni, hogy elaludjon!

ÚSZÁS - A TÓ MEGISMERÉSE

Strandra nem lehet kutyát vinni, ezért választottunk egy tavat. Egy nyári melegben kora reggel indultunk egy tópartra családdal, barátainkkal, akik szintén hoztak magukkal kutyát. A mi Nellikénk még soha nem volt úszni, nem látott ilyen nagy mennyiségü vizet. Indultunk a tóba, hogy lehűljünk egy kicsit. Hívtuk, jöjjön velünk, de megrémült a hatalmas víz láttán. Mikor látta, hogy távolodunk tőle, bátorságot vett és utánunk úszott. Valahogy a víz nem nyerte el a tetszését mert minden áron azt akarta, hogy elfogyjon és szilárd talajon tudjon állni, ezért míg úszott állandóan itta a tó vizét de az nem fogyott. Kétségbeesetten itta és itta, mikor odaért hozzám, felkaptam az ölembe nehogy valami fertőzést kapjon a víztől amit folyamtosan ivott míg úszott. Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy tóba vittük fürdeni, egy fél kádnyi víznél nem látott többet! Azt legalább nem akarta kiinni!  

ÉTKEZÉSI SZTORI - NAGYMAMA BŐRKÉI!

Mi öten alkottunk egy családot, tehát öt személyre főztem, csak éppen ő nem ült velünk az asztalhoz. Imádta a zöldségeket, gyümölcsöket főzelékeket, tésztát, rizst, húst, leveseket. Ha elkészült a reggeli, ebéd. vacsora az Ő tányérkája is megtelt étellel, amit jóízűen megevett. Tízóraira, uzsonnára szívesen elfogadta a gyümölcsöt, zöldséget. Mondhatjuk, hogy rendszeresen és változatosan étkezett. Soha nem volt éhes. A nagymamám 90 évesen egyedül lakott a lakásában, s ellátta magát. Szerette a szalonnát, tepertőt, a zsíros oldalast. Nem volt szegénykémnek foga, és amit nem tudott megenni például szalonna bőrt, kemény csontot, a tepertő száraz kemény részét, azt mindíg a Nellikének adta. Hallottam, hogy szólítja "kiskutya", mert a nevét mindíg elfelejtette. Szaladt a kis drágám, mert megszokta a Mama hangját, és az általa kitalált nevet is. Először nem tudtam, hogy miért hívja, mit ad neki. Egyik nap a hálószobába tettem a dolgomat, ágyat igazítottam, párnákat akartam felrázni, mikor felemeltem a párnámat valami nagyon furcsa kinézetü dolgot találtam alatta. Jobban megnéztem, hát egy nagy darab szalonnabőr kicsit megrágva az én párnám alatt! - Amit a mamától kapott, elfogadta, de mivel nem volt éhes eldugta "majd jó lesz később" ahogy a jóllakott kutya szokta elásni a már nem kívánt ételt az udvaron; amit utána soha nem talál meg! Ő nem udvaron ásta el, hanem a lakásban keresett helyeket a nemkívánt ételek számára!
Rendkivül leleményesen dugdosott, mert hol a fotel szélébe, hol a virágföldbe a szobanövényem mellett, hol meg a párnám alatt találtam nem elfogyasztott száraz ételt! Sokszor mondtam a mamának, hogy ne adjon neki semmit, mert nem éhes és nem eszi meg. Nem értette, hogy egy kutya nem szereti a jó kis zsíros kemény ételeket! Ezt a szokását soha nem tudta elhagyni!  

KOSZOS ZOKNIK - FORTÉLYOK

Mint általában minden családban, nálunk is sok szennyes ruha várt mosásra. Majden minden nap mostam, hol fehéret, feketét, szineset. Egy idő után feltünt, hogy egyes zoknik párját nem találom. Ezt természetesen akkor vettem észre mikor a száraz ruhát a helyére szerettem volna tenni. Biztos voltam benne, hogy leesett és nem vettem észre, vagy a szennyestartóba hagytam. Egy mosás előtt észrevettem, hogy az én drága Nellikém nagyon sündörög a szennyes ruha mellett. Néztem és vártam, hogy mi fog történni. Mindezt úgy tettem, hogy ő ne lásson. Kotorászott a szennyesbe, míg megtalálta a "legbüdösebb" zoknit. Óvatosan kivitte, és szépen lassan elindult helyet keresni a megszerzett "kincsnek". Először a fotel mélyedésébe próbálta rejteni, de nagyon kilógott ezért kivette, biztonságosabb helyet keresve neki. A virágföldet az orrával kitúrta és belehelyezte a zoknit, utána szépen visszakotorta a földet. Megnézte mennyire lehet látni, semmi nem látszott, elégedetten távozott. Ezt a szokását soha nem tudtam kezelni! Nekem kellett figyelni, hogy a zoknikat ne hagyjam a földön mosás előtt. A mai napig nem értem, hogy miért tettszett neki annyira az a büdös zokni!

TANULÁS - TUDÁS - ÉRTELEM

Nagyon gyorsan megtanult minden alapvető tudnivalót, minden szavunkat megértett csak beszélni nem tudott. De azt is megoldotta; hogyan mutassa meg ha éhes vagy szomjas és üres a tálja. Két tálkája volt egy itató és egy etető. Ha éhes volt az etető tálat a szájával felemelte, odahozta nekem és letette elém. Ugyanez történt mikor szomjas lett és nem volt benne inni való. A két tálat soha nem keverte össze; mindíg azt hozta amire szüksége volt. Az emberi szavak helyett ügyesen használta a testbeszédet.
Alkalmanként nagyon fájt a hasam, lefeküdtem a nappaliba a kanapéra. Ő mivel nem fért mellém, a velem szembe lévő fotelt bérelte ki és figyelt engem. Érezte, valami baj van! Ránéztem és szépen megkértem - Nellikém gyere ide feküdj a hasamra, neked olyan jó meleg a kis tested - jólesne ha felmelegítenéd, akkor biztos meggyógyul. -  Kiskutyám abban a pillanatban leugrott a fotelról, fel a kanapéra és keresztbe feküdt a hasamon. S láss csodát, egy óra múlva elmúlt a fájdalom anélkül, hogy gyógyszert vettem volna be! Akkor és azóta is hálával, és köszönettel tartozom neki !
Egyik este néztünk egy filmet, egy kutya gazdája reggel szólt a kutyájának, -  hozd be az újságot -  a kutyus szaladt a postaládához és vitte az újságot  Annyira tetszett, hogy milyen értelmes tud lenni egy kutya, ha foglalkoznak vele. Másnap én is megtanítottam Nellikét erre, de ő nem adta csak úgy oda az újságot! Behozta, elém űlt szájában az újsággal - kérem - mondtam neki és nyúltam érte, ő elfordította a fejét, nem adta. Várta a jutalmat - amit természetesen megkapott - de utána is csak a kijárt jutalom fejében adta oda amit behozott!    

ÉRZELMI KÖTŐDÉSEK A CSALÁDTAGOK IRÁNT


Két évesen már kialakult, kit hogyan szeret és kötődik hozzá. 

- Az elején említettem, hogy a férjem iránt érzett szeretete kicsit távolságtartó volt. Szótfogadott neki, szeretettel fogadta ha hazajött a munkából. Ritkán találkoztak mivel egésznap dolgozott. A féltékenységet akkor vettük észre elöszőr, mikor szilveszterkor táncoltunk. Addig ugatott minket, míg abba nem hagytuk a táncot s utána boldogan ugrott az ölembe. Így fejezte ki, - Te csak az enyém vagy senki másé! - Egy nagyon emlékezetes féltékenységi jelenet este történt. A hálószobák az emeleten voltak, a nappali a földszinten. A férjem mindíg sokáig nézte a tévét én korábban felmentem aludni, Nellike jött velem. Ő lefeküdt a férjem helyére én meg a saját helyemre. Már elaludtam; arra ébredtem fel, hogy a kiskutyám morog és vicsorog. Hallottam, a férjem szépen halkan lépked a lépcsőn felfelé. Mire felért a kutya már nagyon mérgesen vicsorgott rá, mert tudta mennie kell, de ő nem akart mellőlem mozdulni. Majdnem harc lett belőle, mire elment a helyére. Hiába mondta neki szépen, erélyesen, ő csak vicsorgott és morgott de nem mozdult! Nagyon nehezen de kénytelen volt átadni a helyet, tisztába volt vele, mégis a gazdája helyét foglalta el!  

- A lányom kamaszként, ha otthon tartózkodott szeretgette, ölbe vette, szépen nyugodtan simogatta dédelgette. Melyik kutya nem kedveli azt aki, ha ritkán is de szeretetét kimutatva foglalkozik vele. Neki is szótfogadott, egyszer a fogát is hagyta, hogy megmossa, örült neki is ha hazajött. Játszott is vele de csak finoman! Szerették egymást csak ritkábban találkoztak! 

- A fiam volt az igazi játszótársa. Kicsi, eleven, játékos, csintalan kisfiú volt. Úgy szerették egymást mintha testvérek lettek volna. Mindennapos volt a bunyó, a bújócska az incselkedés. A fiam bebújt a takaró alá, hogy a Nellike ne vegye észre. Előtte mondta nekem, hogy kérjem meg keresse meg Őt.  Ekkor elkezdte keresni, persze nem volt nehéz megalálnia hiszen a kutyák szaglása nagyon jó. Megtalálta ugyan, de nem látta mert a takaró eltakarta. Ekkor elkezdte kaparni a takarót, megpróbált bebújni (persze ezt a fiam nem engedte) közben folyamtosan nevetet mert a kaparások csiklandozták. Szokásuk volt játék közben, hogy a fiam feltette mindkét kezét és Nellike az orrával bögdöste a hónalját ami természetesen nevetéssel végződött!  Fogócskáztak az udvaron, homok várat épített a fiam, amit a kiskutya persze szétkapart. Mindketten koszosan, fáradtan, éhesen, szomjasan jöttek be a lakásba. Olyan volt számomra, mintha két kisgyerekem lenne, igazi örök barátság alakult ki közöttük!  

- A mi érzelmi kapcsolatunkat nem tudom szavakkal leírni. Szerettük egymást tiszta szívből igazán! Figyeltünk egymásra, hiányoztunk egymásnak. Olyan szoros érzelmi kötődés alakult ki közöttünk, hogy Tíz év után is nagyon hiányzik. Előfordul, hogy a mostani kutyusaimat szólitva az ő nevét mondom nekik, úgy hogy észre sem veszem, csak ha valaki rám szól - Anyu tudod mit mondtál? Nem tehetek róla, de a mai napig is összeszorul a szívem ha rá gondolok. És nem telik el egy nap sem, hogy ne jusson eszembe! Irántam kötődött érzelmileg a legjobban, hiszen kicsi korától kezdve, velem töltött a legtöbb időt, nagyon szerettem, én adtam neki enni, tanítottam mindenre, beszélgettünk sokat még akkor is, ha nem értette amit mondok, de értette a hangsúlyt ahogy mondom. Ahová csak tudtam vittem magammal. Soha nem bántottam, mert jobban hallgatott arra, ha szépen megkértem mintha kiabáltam volna vele. Akkor csak félt volna tőlem. (Az érzelmi kötődés kölcsönös volt!) Miben nyilvánította ki erős érzelmi kötődését? - Ha el kellett mennem valahova, senkivel és semmivel nem foglalkozott. Erősen koncentrált arra amerre indultam és addig onnan nem mozdult míg megérkeztem. - Folyton mellettem volt bárhová mentem, mindíg ott volt ahol én. - Együtt keltünk-feküdtünk. - Ha valamitől megijedt, hozzám szaladt. Jóban-rosszban együtt voltunk, mintha egy test, egy lélek lettünk volna!     

SÉTA AZ UTCÁN - PÓRÁZZAL - VAGY NÉLKÜLE


Majdnem minden nap mentünk sétálni. Az anyukám négy saroknyira lakott tőlünk, legtöbbször őt látogattuk meg. Mikor meglátta a pórázt már tudta, hogy megyünk és izgatottan várta mikor indulunk. Első időkben mindíg pórázon vittem, s közben tanítottam, hogy minden saroknál meg kell állni, nem indulhat el addig míg azt nem mondom neki mehetsz. Gyorsan megtanulta a szabályokat. A pórázos sétával az volt a baj, hogy ő mindíg sietett, előttem haladt, nem tartotta velem a tempót. Ezért a póráz mindíg feszült, a nyakörv szorította a nyakát. Hiába mondtam, ne siess annyira, lassabba menjünk, gyere itt mellettem. Egy-két percig szépen betartotta, utána ismét elkezdett sietni. Sajnáltam őt, mert ezáltal a nyakörv folyamatosan folytotta. Nem forgalmas helyen laktunk, egyszer gondoltam kipróbálom mit csinál póráz nélkül. Már megtanulta, hogy a sarkokon meg kell álni, várni míg azt nem mondom mehetsz. Pórázon betartotta a szabályokat; most itt az ideje, hogy megmutassa a nélkül. Bevallom első alkalommal féltem, hogy hátha megint sietni fog és figyelmen kívül hagyva minden eddig tanultakat, rohanni fog a megszokott irányban. Kellemesen csalódtam mert ahogy lekerült róla a póráz, végig a lábom mellett jött tartva a tempómat. Nem mozdult mellőlem a sarkokon megállt úgy ahogy tanulta. Akkor ment át a túloldalra, ha mondtam hogy mehetsz, mielőtt körülnéztem nem jön-e autó. Jobban viselkedett szabadon sétálva mint pórázzal. Attól kezdve mindíg vittem magammal a pórázt, de használni csak akkor használtam ha egy kutya jött velünk szembe, féltettem mert nem volt egy támadós típus. Inkább barátkozó volt és ha a másik kutya megtámadja nem tudtam hogyan viselkedik. Ezért jobbnak véltem ha  a póráz kéznél van!     

FELEJTHETETLEN SÉTA 


Minden évben kötelező a veszettségi oltás. Állat orvoshoz kellett mennünk, ez egy kicsit hosszabb és veszélyesebb út volt, ezért rátettem a pórázt. Az út feléjig jutottunk el, mikor két agresszív kutya közeledését vettem észre. Hiába kiabáltam nekik, hogy menjetek innen - ők egyre közelebbről - fogvicsorgatva támadó pozicióba álltak. Körülnéztem de nem találtam semmi védekező eszközt amit használni tudtam volna. Nem maradt más, mint a magammal vitt kis szatyor, ami pénztárcát, kulcsot és az oltási könyvet tartalmazta. Nem magamat féltettem, hanem a kiskutyámat. A támadó kutyákkal nekem kellett felvenni a harcot, mert az én kis Nellikém még soha nem találkozott harci ebekkel. Úgy éreztem nekem kell megvédeni! Elkezdtem a szatyrommal hadonászva, erélyesen kiabálva távoltartani őket. Közben a kiskutyám mivel pórázon volt, nem tudott semmit tenni, de hála a leleményességének valahogy kibújt a nyakörvből és elszaladt. Ő már biztonságba volt, ez megnyugtatott kissé, de én még jó ideig hadakoztam az ebekkel. Megütni nem tudtam őket mert tartották a távolságot. Egy idő után hátrálni kezdtek és a járdán várakozó "hölgy" felé indultak aki szó nékül végignézte a történteket és nyitott kapuval várta őket. Első gondolatom - hol van a kiskutyám? -  körülnéztem és láttam a sarkon megszeppenve várakozik rám. Odahívtam, rátettem a pórázt, megnyugtattam. A "hölgy" a két kutyájával még mindíg ott állt a kapuba mintha nem történt volna semmi. Nem tudtam megállni, hogy ne szólítsam meg; Öné ez a két kutya? - válasz: igen - Nem látta, hogy megtámadott minket? - válasz: láttam de nem harapósak - Erre a hozzáállásra lettem igazán ideges! Nem tette zsebre amit utána kapott tőlem!

NELLI -  KONTRA - MACSKA - EGÉR


Mint minden kutya haragszik a macskákra az én kiskutyám sem volt kivétel. Ha véletlenül az udvarunkba ugrott egy cica, azonnal indult ugatva, hogy elkergesse. Sokáig nem akadt egysem amelyik a mi területünkre akart volna jönni. Történt egyszer, hogy egy nagy kandur mégis megszegte a szabályt és meglátogatott minket. Az én kis Nellikém rögtön megérezte az idegen betolakodót. Szokása szerint kergetni kezdte ugatva, a macska futott előle mint a nyúl. Mikor a keritéshez ért megállt és szembefordult a kutyával. Ekkor lepődött meg igazán a kiskutyám! Ilyen még nem történt, hogy farkasszemet néz vele egy macska. Talán még szemből nem is látta őket, csak a hátsójuk után futott. Úgy meglepődött, hogy hírtelen megtorpant. A macska nem mozdult de ő sem. Mindketten megilyedtek egymástól. Végül a macska távozott, de nem a Nellike miatt! Az én bátor kutyám elégedetten jött be a lakásba, elfoglalta megszokott helyét.- Családi házban laktunk, nekünk is volt veteményesünk, háziállatok; tyúkok, nyulak, galambok. Ami azzal jár, hogy élelem is kell nekik tehát kukorica, búza, szárazkenyér stb. Ezeket hiába tárolja az ember zárt helyen, óhatatlan az egér megjelenése. Míg kint van nem is veszi észre az ember. Ha bemerészkedik a lakásba akkor már baj van! Ez történt egyszer nálunk is, természetesen a férjem kivételével az egész család felugrott ahová csak tudott és sikítozni kezdtünk. A párom próbálta megfogni, bekeríteni de a kisegér fűrgébb volt nála. Vártuk a fejleményeket, mivel nem macskánk volt nagy csodára nem számíthattunk. És mégis csoda történt! A kisegér felkapaszkodott a függönyre, Nellike végig figyelte az eseményeket, mikor meglátta az egeret a függönyön egy hírtelen mozdulattal odaugrott és elkapta. Kutyafogta egér lett belőle! Nem ette meg, csak annyira szorította a fogával, hogy a kisegér nem élte túl. Büszkén mutatta, hogy milyen ügyes volt!    

A VÁRAKOZÁS ÁRA


 Nyár végén történt; délelőtt orvoshoz kellett mennem. Szépen sütött a nap, már nem volt kánikula de hideg sem még a szél se fújt. Gondoltam úgyis megvár az udvaron Nellike, ezért nem  hagytam nyitva egy ajtót sem. Innivalót kitettem és útnak indultam. Sajnos elég sok időt töltöttem az orvosnál, mert nagyon sokan voltak. Mikor indultam hazafelé már tudtam, hogy hibát követtem el. Zuhogott az eső, fújt a szél hideg volt! Én meg a kiskutyámat az udvaron hagytam, úgy, hogy nincs hová elbújnia. Siettem ahogy csak tudtam. Még mindíg ugyanott ült mint mikor elmentem, csak csurom vizesen várta mikor megyek haza. Azonnal bevittem, megtörültem, jó meleg pléddel betakartam. Mindhiába mert másnapra elkezdett köhögni, a hangulata is más volt mint szokott lenni. Kihívtam hozzá az orvost aki írt neki gyógyszert, és hála istennek megállapította, hogy nem kapott tüdőgyulladást. Nagyon lelkiismeret furdalásom volt mert ha akkor a lakásba hagyom, nem fázik meg. Ettől kezdve soha többet nem hagytam kint az udvaron ha elmentem otthonról!   

HIÚSÁG - SZÉPSÉG - BÜSZKESÉG


Aki ismeri az uszkárokat az tudja, hogy minimum három havonta fodrászhoz kell menniük. A szőrzetük folyamatos növekedése, s ezáltali kezelhetetlensége miatt. A renszeres fésüléssel egy ideig széppé lehet varázsolni a küllemét, de annak növekedése miatt a végén már nem uszkáros a kinézete. Voltak különböző divatos vágási formák, mint például az oroszlános, de nekem a hagyományos uszkár tipusú nyírás; a fején kontyos, hosszabb, a testén rövidebb, a lábain oszlopos, az orrán és a tappancsánál rövid, a farkán pomponos, a fülei hosszúak a végén kicsit igazított forma tetszett. Mindíg ilyenre vágattuk, ami neki is nagyon tetszett. Mindíg tudta mikor szép és ápolt a bundája, amire nagyon büszke volt és hiú. Nagyon oda kellett figyelni, meddig érzi magát szépnek. Mikor nem találtuk, nem volt állandóan mellettünk, nem sietett boldogan hozzánk ha hívtuk, akkor jelezte, hogy szégyelli magát a külleme miatt. Ezek a megnyílvánulások három havonta jelentkeztek. Első időben nem tudtam miért olyan visszahúzódó, szomorú, miért nincs mellettem, miért olyan lassan jön ha hívom. Nem sok idő kellett, hogy észrevegyem a változás okát. Attól kezdve nagyon figyeltem, hogy negyedévenként mester ember kezeire bízzam a kutyusom szőrzetének ápolását. Ennek nagyon örült, autóval elvittem a megbeszélt időpontra, négy óra múlva mehettem érte. Mikor beléptem az ajtón a sok szép de tökéletesen egyforma uszkár közül nem tudtam melyik az enyém! De ő tudta kihez tartozik, megismert és boldogan szaladt hozzám várva a dícséretet ami természetesen nem maradt el. Gyönyörű kiskutyámmal hazaérve, elsőként megnézte magát a tükörbe, hogy meggyőzödjön róla valóban szép lett-e? Utána mindenkihez egyenként odament körbe fordult mint a manökenek és várta a hatást. Persze mindenkitől a legszebb dícsérő szavakat kapta - Milyen szép lettél Nellike - Gyönyörü vagy Nellikém - Te vagy a legszebb kutyus a világon -  aznap sőt még két - három nap múlva is megkellett ismételni a dícsérő szavakat, ezzel növelve önbizalmát! Ettől lett még büszkébb magára!             

EGY ÉJSZAKÁJA NÉLKÜLÜNK


Nagyon régóta szerettem volna megnézni Velencét, a gondolákat, az olasz életmódot, megkostólni az olasz ételeket. Hosszú utat nem tervezhettünk, mert Nellike még nem töltött egyetlen éjszakát sem nélkülünk. Megbeszéltük az apósommal, hogy egy napra és éjszakára jöjjön hozzánk és vigyázzon rá. Ismerték egymást, gondoltuk nagy probléma nem lehet. Rövidke kirándulásunk nagyon jól sikerült, sokat nevettünk, mindent megnéztünk, megkóstoltunk. Közben volt bennünk egy kis feszültség, valyon mi történik most otthon? Hazaérve, rendkivűl boldogan üdvözölt mindenkit, örültünk a viszontlátásnak mindannyian. Apósom mesélte el a történteket: első nap mikor elmentünk nem mozdult a kerítés mellől, arra nézett amerre távoztunk. Hiába hívta, se enni, se inni nem volt hajlandó. Este sötétedés után bement a lakásba, végig járta az egész házat, keresve minket, hátha otthon vagyunk csak ő nem vette észre érkezésünket. Nem talált senkit, csalódottan az utcára néző ablak alatt lévő kanapé fejtámlájára ugrott, onnan kilátott az utcára, a redőny nem lett lehúzva. Egész éjjel várt, hiába beszélt hozzá apósom, megsem hallotta! Nem aludt egy percet sem, szomorúan nézett figyelmesen az utca felé, várva minket. Hallgatva a történteket lelkiismeret furdalást éreztem. Igaz mi nagyon jóléreztük magunkat, de volt egy családtagunk akinek nagyon rossz napot és éjszakát okoztunk. Nem evett, nem ivott semmit míg folyamatosan, minket várt. Szomorúságot okoztunk neki, úgyérezte örökre elvesztett minket, hiányoztunk neki - ezek a gondolatok futottak végig rajtam. Akkor tudatosult bennem, hogy az igaz barátok nem okoznak szomorúságot a másiknak. A BARÁTOK MINDÍG HIÁNYOZNAK EGYMÁSNAK! Ezt akkor és mindenkorra megtanultam és soha többé. egy nappalnál többet, nem hagytam magára a legjobb barátomat!   

PÁRKERESÉS - HÁZASSÁG


Mint minden szuka kutyus, Nellike is félévente tüzelt. Ezt természetesnek véltük, nem akartunk kiskutyákat, ilyenkor nem vittem póráz nélkül sétálni. Az utcán megjelenő kan kutyák nem jelentettek veszélyt számára mert magas alapja volt a kerítésünknek. Olyan szép és okos volt, hogy mindenki azt kérdezgette miért nem lesznek kiskutyái? Kaptuk a jobbnál jobb tanácsokat; Olyen szép a kutyátok   nem akartok utódokat? -  Egy szukának legalább egyszer kell hogy szüljön! - A szuka kutya sokkal tovább él, ha egyszer ellik!  Az utóbbi tanácsot megfogadva, mivel azt szerettem volna, hogy nagyon sokáig együtt maradunk, elkezdtünk tudatosan sétálni. Figyeltem a házak udvarát, hol látok fekete középuszkárt, aki hasonóan szép és ápolt mint az én Nellikém és természetesen törzskönyve is van. De ez utóbbit csak akkor tudtam megkérdezni a gazdától, ha találok hozzá hasonló kan kutyát. Az eredmény - egy találat - hetekig tartó kutatás után. Beszéltem a gazdival, törzskönyves fekete kan középuszkár, korra, súlyra, magasságra egyezőek. Egy napot töltöttünk náluk, a két kutyus örült egymásnak, játszottak, udvarolt a kan kutyus, Nellikém fogadta. Másnap ismét mentünk, akkor csak játszottak az én kiskutyám már nem fogadta a kant. Harmadnap szintén, de az eredmény ugyanaz volt; Nellike már nem engedte a kan kutyust a közelébe. Eröltetni nem lehet, ezért megbeszéltük, amennyiben lesznek kiskutyák egynek az ára, a fedezésért a fiú kutya gazdáját illeti meg. Mivel mindketten nagyon szerettük kedvencünket azt akartuk, hogy felejthetetlen legyen ez az esemény. Egy hirtelen jött gondolat - csináljunk egy esküvőt nekik - mindenkinek tetszett! Fehér papirszalvétából készítettünk a menyasszonynak fátylat a fejére, a vőlegénynek fehér szalagból csokornyakkendőt. A lányom adta őket össze; nemzeti színü szalag volt rajta, a házasságkötésnél szokásos módon elmondta a beszédet, két tanu; a kisfiam, és a kan kutyus gazdájának fia, és természetesen mi gazdák, mint "szülők" jelenlétében. Igaz az egész ceremóniából a kutyusok semmit nem értettek, nekünk egy különlegesen szép felejthetetlen emlék maradt!

KISKUTYÁK SZÜLETÉSE


Teltek múltak a napok, az én kiskutyámnak egyre nagyobb pocija lett. Egyik éjjel arra ébredtünk, hogy fel-alá mászkál a hálóban, s közben nyüszít és liheg. Hajnali egy óra volt, ebben az időpontban nem kérhettem segítséget senkitől. Eljött az idő, elleni fog. Simogattam, nyugtattam, egész éjjel nem mozdultam mellőle. Nagyon sajnáltam a hosszú vajúdása, fájdalmai miatt. Én is szültem két gyereket, tudtam mit érezhet! Vígasztaltam, nemsokára megszületnek a kutyusaid, közben reggel lett és kiskutya még nem csak a vajúdás, fájdalom maradt. Vasárnap tíz óra volt, az idő túl hosszúnak tünt, egy kutyusnak már kellett volna születnie - gondoltam - bár nem voltam szakértő, sőt még kiskutya születését sem láttam soha. Nekünk nem volt telefonunk ezért átmentem a szomszédba, kikerestem a telefonkönyvből egy magánrendelőt s hívtam. Elmondtam az orvosnak a történteket, aki azt mondta -  azonnal induljunk - Lőrincen volt a rendelője, tőlünk nem túl messze. Odaérve megvizsgálta és megállapította, - a méhszáj nyitva, csak nagyon hátul van a kutyus méhe - ezért tart ilyen sokáig a vajúdás. Hagyjuk ott, majd telefonál ha megszülettek a kiskutyák. Fájó szívvel néztünk egymásra de sajnos ott kellett hagyni a drágánkat hiszen mi nem tudtunk semmit tenni, mivel nem is értettünk hozzá. Hallgattunk az orvosra hazamentünk, a szomszéd telefonszámát megadtuk, hogy eltudjon érni minket. Délután két órakor szaladt a szomszéd az állatorvos üzenetével, hogy azonnal menjünk, megszületett az első kiskutya, a Nellike az átélt fájdalom miatt "megakarta harapni", morogva felé kapott, ő meg adott neki egy pofont. Ekkor a kutyusom bebújt a szekrénye alá s azóta nem tudja kicsalogatni, kiemelni onnan, és ráadásul morog, vicsorog rá! Mi otthagytunk csapot, papot, autóba űltünk és siettünk ahogy csak tudtunk. Útközben gondolataimba mélyedve csendesen ültem. Nem hittem az orvos által mesélt történetben. Lehet, fájdalmába odakapott a született kutyusa felé, de megharapni biztos voltam benne, hogy nem akarta! Mivel idegenek voltak egymásnak nem ismerte a kutyusom természetét, megijedt, mikor odakapott, azt hitte meg akarja harapni, ezért egy jó nagy pofonnal akarta meggátolni azt az eseményt ami nem következett volna be! Haragudtam magamra, mert otthagytam egyedül, haragudtam az orvosra, aki kezet emelt egy vajúdó anyára! Odaérve nem láttuk sehol kiskutyánkat. Mikor meghallotta a hangunkat odajött hozzánk és szinte könnyes szemekkel, fáradtan, csapzottan, megbántottan nézett ránk várva a segítségünket. Az orvos mesélte a történteket, (egy szavát nem hittem el) ezért nem figyeltem, inkább a kutyusomat simogattam, nyugtatgattam. Közben újabb kutyus született, akit Nellikénk kinyomott, de nem nézett rá, nem akarta bántani, megharapni pedig fájdalma most sem lehetett kisebb az első születésétől. Ekkor már tudtam, az általam gondoltak szerint zajlott le minden. Megmutatta a "jó kis doktor bácsi" hogyan kell lefejteni a burkot, elvágni a  köldök zsinórt, megszárítani a kiskutyát és magunkra hagyott, mert neki szüretelnie kellett! Mi vártuk a következő kutyus születését és néztük kiskutyánk szenvedését. Átöleltem, nyugtattam, próbáltam a fájdalmán enyhíteni azzal, hogy érezze ott vagyok és vele érzek. Még két kutyuskát hozott világra, mi ügyesen fejtettük a burkot, vágtuk a köldökzsinórt, szárítgattuk a kis jövevényt. Ha előre tudtam volna mi fog történni, biztos nem a lőrinci orvostól kérek segítséget! Este 8 órakor indultunk haza, négy aprósággal többen, mint mikor mentünk!                

NELLIKE MINT ANYA


Büszkén mondhatom, hogy nagyon jó anyuka volt. Egy hétig el sem mozdult a picinyei mellől. Enni, inni és a dolgát elvégezni ennyi időre hagyta ott őket sietve vissza hozzájuk. Teje is bőven volt, a picik nyugodtan teli pocival aludtak a mama mellett. A második és harmadik héten az egész napot velük töltötte, de éjszaka már velünk aludt. Reggel korán kellt és szaladt a csemetéihez. A negyedik héten a porontyok már jöttek mentek, kicsit játszottak, ettek, aludtak. Ekkor már nem kellett az egész napot velük tölteni, etetni, megnézni, hogy minden rendbe van-e, egy kicsit játszani bement hozzájuk. Öt hetesen már játszottak egymással, a mamával, tanultak ugatni, már nem csak anyatejet ettek, szépen űltek, sétáltak. Hat hetes korukra eleven, önnáló kiskutyákká váltak. Ilyenkor az anya már nemszívesen szoptatja őket mert van foguk és harapják a cicijét. Szép fekete göndörszőrű pici apróságok lettek. Nem volt nehéz gazdát találni nekik. Kiváltottuk a származási lapokat, megkapták az első oltást és jöttek a gazdik a várvavárt kedvencükért. Egy napon jött mindenki a kutyusáért, erre azért emlékszem nagyon, mert mikor elmentek s vitték a kutyusaikat, vagyis elvitték Nellikém összes kiskutyáját, én leültem a fotelba, Ő meg boldogan ugrott az ölembe. Mintha azt mondta volna - túl vagyunk rajta, most már csak engem szeress - míg a kiskutyák ott voltak, velük is foglalkoztam, szeretgettem őket. Hiányzott neki az összes szeretetem!     

SZÉP, NYUGODT ÉVEK

 
A kiskutyák elvitele utáni pár év gyorsan elröppent mint egy kismadár. Semmi különleges nem történt, éltük a mindennapi életünket szeretetben és nyugalomban. Nellikém ragaszkodása és hűséges, barátságos természete fokozódott ellése után. Két év telt el azóta, hogy a kiskutyákat elvitték. Nem akartunk több kiskutyát, főleg, hogy az állatorvos mondta - egyet sem szabad szülnie - nagyon hátul volt a méhe. Tudomásul vettük és be is tartottuk. Már azt is sajnáltam, hogy azt a négyet megszülte. Hibásnak éreztem magam, miért hallgattam bárkinek a szavára! De ami elmúlt azon már nem lehet segíeni. A jövőben vigyázunk, nem keressük a "férje" társaságát, s akkor nem lesz semmi baj. A tüzelések félévente rendesen lezajlottak, tehát egészséges maradt és ez volt a lényeg. Ebben az időszakban megjelentek kan kutyák a kapu előtt, de nem tudtak bejönni sem hozzáférni a Nellihez. Nyugodt volt az egész család!      

SZÉPSÉGHIBÁI - MŰTÉTTEL JAVÍTVA


Ezek a történetek még az ellés előttiek, már az elején írtam, hogy nem tudok mindent időrendi sorrendbe leírni, az eszembejutottakat most írom, pedig régebben történtek. Észrevettük, hogy orrán egy picike fekete szemölcs van. Míg ilyen kicsi volt nem zavart, nekünk így is szép volt. A kutyakozmetikusnak mindíg felhívtam a figyelmét, hogy vigyázzon mikor az orrát nyírja, nehogy belevágjon. Nellike a szemölcsével nem foglalkozott, nem fájt neki, észre sem vette. Ám a pici szemölcs idővel nagyobb és nagyobb lett. Orvoshoz vittem, féltem nehogy rosszindulatúvá alakúljon. Másnapra kaptunk időpontot a műtétre, melyhez el kellett altatni. Azonnal nem tudtak választ adni, hogy jó vagy rosszindulatú szemölccsel állnak szembe, arra kicsit várni kellett. Kutyusom kapott a fejére egy védőt, nehogy piszkálja a friss sebet. Azzal a "lavor" szerü valamivel nem érezte jól magát. Boldog volt mikor levették, én meg boldog voltam az orvos álltal közölt eredménynek - egyszerű jóindulatú szemölcsöt vettünk le - tehát izgalomra semmi ok! Gyorsan gyógyult a heg, mintha soha nem is lett volna!

Időben nem tudom meghatározni, hogy pontosan mikor történt, az biztos, hogy a szemölcs levétele után a popsijánál észrevettem egy kissé kemény borsónyi dudort. Azonnal orvoshoz vittem, (akkoriban még állami, kerületi orvos volt,) aki megállapította egy pici sérv, nem kell vele foglalkozni. Hittem az orvosnak, míg egy idő után folyamatos növekedésbe kezdett. Hírtelen egy férfi ökölnyi nagyságúvá vállt. Azt tudtam, hogy a kerületi állatorvost többet nem keresem fel, szerencse hogy egyre több magánorvos lett. A XX. kerületbe vittem egy kisállatklinikára, ahol nagyon kedves, nagy termetű jó orvos megállapította, hogy ez egy jóindulatú zsírdaganat amit azonnal el kell távolítani, mert egy idő után nem tudja  elvégezni a nagy dolgát. Szintén másnap délelőttre kaptunk időpontot, vacsorát nem szabad volt adni, este még ihatot reggel már azt sem. Szegénykémet megint altatták, újra "bili" került a fejére. Kontrolvizsgálatra egy hét múlva kellett menni, a varratok kiszedése miatt, és a fejéről lekerült az amit nem szeretett. Szépséghibáinak eltávolítása után több hasonló orvosi beavatkozás nem történt!

KARÁCSONYI MEGLEPETÉS


Két évvel azután történt, hogy a kiskutyái elkerültek gazdijukhoz. Mint már írtam, vigyáztunk, a kan kutyákat kerültük ebben az időszakban. Akkor nem otthon dolgoztam, megszokta az egyedüllétet nappal, nem sírt utánunk elfoglalta magát, már nem csinált semmi rosszat, de estére nagyon várt. A karácsonyi előkészületek nagyon lefoglaltak, kicsit kevesebbet foglalkoztam vele. Együtt voltunk esténként, beszélgettünk csak a testi közeledés maradt le. Nem értem rá leülni és simogatni cirógatni, neki és nekem is hiányzott, gondoltam majd karácsonykor bepótóljuk. Így is történt, szenteste délutánján végre elkészültem mindennnel és leültem a fotelba kicsit pihenni. Természetesen azonnal ugrott az ölembe, várva és pótolva az eddig megszokott szeretgetést. Kezdtem simogatni, fejét, nyakát, hátát míg végül a hasához értem. Furcsa volt, hogy milyen nagy a pocija, ekkor még arra gondoltam biztos jóllakott. Mikor észrevettem a cicijét; mint a vemhes szukának, meg voltak duzzadva. Döbbentem néztem rá  - Nellike Te terhes vagy! - De hogy történt? - Mikor és ki a papa? Kérdéseimre választ nem várhattam! Hiába gondolkoztam nem tudtam helyére tenni a történteket. A kapun kívül nem járt, a kutyák nem tudtak hozzáférni a kerités miatt! Akkor hogy történt? Nem sikerült értelmes magyarázatot találni. Bevallom ideges lettem, hiszen neki többet nem lett volna szabad ellenie! Ő szeretettel és boldogan nézett rám és tudom hogy mit mondott - Örülsz? Ez a karácsonyi meglepetésem! - már feledve első ellése alatti szenvedéseket!    

MÁSODIK ELLÉS

A "szentlélek" álltal megtermékenyített kiskutyám év elején, februárba hozta világra porontyait. Délelőtt 9 -10 óra körül vettem észre, hogy furcsán viselkedik. A reggeli evés elmaradt, pupillái kitágultak, lihegve sétált a lakásban. Arra az elhatározásra jutottam, ha az első ellésnél is mi segítettük őt, nem hívok orvost. Feltekertem a szőnyeget a nappaliban, elpakoltam mindent, hogy egy nagy szabad tér legyen. Előkészítetem tiszta törülközőt, vizet, ollót, felmosót, plédet és kosarat amibe az újszülötteket teszem és bezártam a nappali ajtaját. Az előkészületekkel végezve, hamarosan megszületett az első bébi. Fekete volt mint az első alomban születettek, lényeges különbséget nem láttam, tudatában voltam, hogy a kiskutyák biztos nem fajtiszták! Nellike most sem viselte másképp fájdalmait, eljött az idő nyomott egy nagyot miközben megállt, hátra sem nézve elvárta tőlem a további teendők elvégzését. Én tettem a dolgom amit az első ellésnél tanultam, burkot fejtettem, köldök zsinórt vágtam, aránylag szárazon helyeztem az előkészített kosárba a kis jövevényt. Utána kezet mostam, felmostam, s vártuk a következőt, miközben folyamatosan beszéltem hozzá, simogattam a pociját. Estére hét aprósággal lettünk többen. Anyuka csak akkor nézte meg őket mikor több kutyus születését nem várta. Elfáradtunk mindketten, ő befeküdt a kosárba újszülötteihez, nyalogatva ismerkedett velük, a kicsiket közben szoptatta. Nekem maradt elegendő takarítani valóm! Közben járt az agyam; mit fogok kezdeni a sok kis fekete, nem várt aprósággal. Örömöm több szempontból nem volt felhőtlen. Legelsőként Nellikémet féltettem, hogyan tud ennyi picit felnevelni, egészségileg a későbbiek folyamán, milyen következményei lesznek, a nem tervezett s orvosilag sem ajánlott ellésének! A történteket nem lehet visszaállítani a sors akarta, hogy így legyen, reménykedtem minden jóban!   

A HÉT TÖRPE


A hét kis törpe szépen fejlődött, anyunak volt elegendő teje, így táplálkozás szempontjából nem volt probléma. Most is a lakásban, melegben tartottam őket. Míg szoptak és aludtak semmi gond nem volt. Mikor elkezdtek mászkálni, játszani akkor kezdődött a fejfájás! Egyre bátrabbak, elevenebbek lettek. Mindent megrágtak amit elértek, folyamatos ugatást, nyüszítést halottam míg játszottak, pisi, kaki az egész szobában amit egész nap takarítani kellett. A hét törpe nagyon sok volt egy szobában; - közben kitavaszodott - ezért "hófehérke" kivitte őket a garázsba. Előtte kitakarítottam, elkészítettem a helyüket, tálakat helyeztem el több helyre amibe enni - innivalót tettem. 5 - 6 hetesek voltak a mama már nem szoptatott. Meleg volt garázsban s udvaron egyaránt, attól nem kellett félni, hogy megfáznak. Jólérezték magukat, egész nap az udvaron szaladgáltak, játszottak, rosszalkodtak. Nellikém sűrűn kiment hozzájuk, akkor rögtön a cicit keresték, anyjuk nem győzött ugrálni előlük. Játszani nem tudott velük, mert ha az egyikkel másikkal elkezdte, a harmadik negyedik biztos elkapta a régen ételt adó cicijét. Egy ideig türte, de idővel megunta és otthagyta őket. Sok volt neki is hét eleven törpike. Szerette őket, de nem tudta kimutatni érzéseit, mert valamelyik mindig csinált valamit ami fájdalmat okozott neki!    

A HÉT TÖRPIKE GAZDIRA TALÁL


Elérkezett a nap, mikorra hat hetesek lettek. Beoltattam őket, s eljött az ideje gazdát keresni nekik. Először nem tudtam mitévő legyek. Hol tudom őket eladni, vagy elajándékozni ha senki nem ad értük egy fillért sem. Szépek voltak, egészségesek, csak ki tudja ki volt az apjuk! Milyenek lesznek ha felnőnek. Ezeket a tényeket közölni kellett az új gazdival! Nem akartam senkit becsapni; azt gondoltam, csak annyit kapjak értük amennyibe nekem kerültek. Előző vasárnap láttam, hogy a piactér melletti áruház előtt emberek árulják portékáikat. Nem kereskedők voltak, csak magánemberek. Kocsiba ültem, a hét törpét egy magas papír dobozba téve, indultam gazdit találni a csöppségeknek. Sokan megnézték őket, volt aki csak szerette a kutyákat azért, de volt aki vételi szándékkal. Ötöt sikerült eladnom, kettőnek nem akadt gazdája. A vásárlók, nézegetők száma egyre csökkent, mindenki indult hazafelé. A dobozt bedobtam a szemetesbe, két kiskutyával az ölembe indultam én is. Útözben szembejött velem egy anyuka a kisfiával: - mondja a kisfiú: anyu vedd meg nekem ezt a kiskutyát születésnapomra, kérlek - anyuka válasza: De csak a jövőhéten lesz, majd veszünk akkor -  gondoltam én: a kisfiúnak születésnapja lesz, jövőhéten már nem biztos, hogy jövök a kiskutyákkal. Látva a gyerek sóvárgó szemeit, ahogy a kutyusokat nézte, éreztem ha megkapja biztos jó helyen lesz. Fogtam az egyik kiskutyát, odanyújtottam neki és azt mondtam: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, EZT A KISKUTYÁT TŐLEM KAPOD AJÁNDÉKBA! Látva az arcán a meglepetést és örömöt, biztos voltam benne, hogy a legszebb ajándékot tőlem kapta!  Egy apróság maradt, törtem a fejemet ki az aki szereti a kutyákat, és szívesen elfogadna egyet. Mire hazaértem már tudtam. Az utcánkban lakott egy idős néni, aki nagyon szerette az állatokat, ismertük egymást. Szóltam a kisfiamnak: - vidd át a Bözsi néninek a kiskutyát mutasd meg neki, és kérdezd meg tőle elfogadná ajándékba? Jött vissza a gyerek kutya nélkül. Mesélte mennyire örült a néni a kiskutyának. Később nem győzött hálálkodni; neki még ilyen okos és szép kutyája soha nem volt és köszönettel tartozik amiért neki adtam! 







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 28
Tegnapi: 143
Heti: 28
Havi: 3 150
Össz.: 1 220 042

Látogatottság növelés
Oldal: EGY KÜLVÁROSI USZKÁR ÉLETE (I. RÉSZ)
ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA - © 2008 - 2017 - kisspitz.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: kutyanevek fajta szerint - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »